Magános fa
Társaim az apró füvek, nem messze tőlem fut az út, |
társaim az apró füvek, nincsenek méltóbb társaim, |
állok magam, azt sem tudom, hány éve már, – az éveim |
|
gyűrűkbe nőve védenek kérgem alatt. |
|
Ha emlékeim kérdenék, nehezen tudnám kezdeni: |
láttam, hallottam már sokat, s nem felejtettem semmit el. |
Nem messze tőlem fut az út, és lombom alatt mély a hűs, |
|
hallottam, láttam már sokat: bölcs agg vagyok. |
|
A lombom alatt mély a hűs, a lombom között mély a csönd, |
kis fészkeket dédelgetek, és lengetem a szeleket, |
egyfelé nyílt a tág határ, másfelé domb keríti el, |
|
s a domb mögül jönnek felém az emberek. |
|
Jönnek felém az emberek, hogy honnan jönnek, nem tudom – |
ó, mi lehet a domb mögött? – csak egyszer látnám legalább, |
de megroppant már az erőm, fölébe nőni nem fogok, |
|
s titok marad a volt-titok halálomig. |
|
|
|