Csalás ellen
Meleg tenyerek ízét hordtad |
a szíveden. Ó gyáva, gyáva! |
Tudtad, hogy önmagad csalod csak, |
s hiába tudtad, mégse hitted. |
|
Látod, minthogyha őszi éjben |
meztelenül a kertben állnál: |
dideregsz. Hűs harmat vizében |
ázott virágok borzongatnak. |
|
Ha most egyszerre megölelne |
sok szeretőd, kis törpe tested |
dús karjaik közt elmerülne, |
és irigyelne, aki látna. – |
|
S, ó, nincsen nálad senki árvább! |
te olaj vagy, mindenki más víz, |
hát rántsd le már az álnok lárvát, |
nézd meg magad, és értsd meg végre: |
|
embernek jöttél, egyetlennek, |
páratlannak és társtalannak, |
embernek jöttél, jaj, embernek! |
ez az igazság, nincs menekvés. |
|
|
|