Csöndes lázadás
A lazuló földet a nap fényes |
síkos felhők akadnak a kényes |
|
Díszes Isten, nagy a te hatalmad, |
ujjongások, bánatok, unalmak |
|
Most is ámítsz, csábítsz a szobámból: |
kendőivel integetsz a távol |
|
Hasztalan hívsz, nem megyek, tudom már: |
a tiéd a kín, s az unalomnál |
|
Élek eztán mint a gép, s mogorva |
folyamain pálcaként forogva |
|
Nem segítlek szolga-szorgalommal, |
magam ellen tennék, és magammal |
|
Csönddel zúgom: terveid kohója |
voltomat a bársony semmi ója, |
|
|
|