Vénlányok

A hangjuk félős, gyenge,
s a bútorok között, mint fáradt fecske röpköd.
A bútorok között, melyekre
szorgos kezük bőségét rakta
csipkéknek, terítőknek.
A hangjuk félős, gyenge;
halántékuk fölött hajuk fehér-ezüstös,
és bús versenyben vetekedve
panaszkodnak a gyors időre,
s fájlalják fejük, hátuk.
A zöld ernyőjű lámpa
zöld fátylat dob a halk, meztelen levegőre,
s a zugokba be nem találva
ott ruhátlan sötétséget hagy:
helyét kisérteteknek.
Kemény férfiszó dobban,
és gyermekkacagás pergetett méze csurran;
nem lehet tudni: merről, honnan;
talán a lámpa zöld színéből,
vagy egy sötét sarokból.
S a vénlányok figyelnek:
tággá mered szemük, megáll a tű kezükben:
nem-volt férfi és nem-volt gyermek
hancúroznak múlt éveikben,
e nagy, üres szobákban.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]