Unalom

Unottak, fakók a napok, akár az ég őszönte reggel, amikor folyton csak esik, hogy az ember nézni is restel. El tudom szépen mondani, hogy mit fogok csinálni holnap, s hogy mit eszek: a napjaim egyenruhában gyalogolnak. Olyanok, mint a katonák: egyenruhában gyalogolnak. – A szemem éle elkopik, figyelmem izma nyűtté sorvad. És szél se jár, hogy függönyét múltamnak kissé meglengetné; nincs két fél, amely összeáll, egész, amely szétválik ketté. Mint a búzát, a nagy Molnár fölöntött engem a garatra, és órák súrló hengere őrli lelkem lustán forogva. – Papíromon, most, hogy írok, megáll egy csöpp légy, s ungorkodva feni kis első lábait, minthogyha velem csúfolkodna.