Ablakon keresztül

Fényes-fehér a víz és tompa-vak a föld, mert este van, s magasan áll a hold. A fák könnyű feje egészen meghajolt; őket a szél üli, mint könnyű lovakat. Valaki az ablak alatt megy el; mezitláb van: dönög a sarka a kövön. Meglát, és fáradtan, szokásból beköszön; már alig várja, hogy pihenője legyen. Szemben a korcsma; ott még van világ. Kocsija kint henyél annak, ki bent iszik. S a két ló bús szeme révedten messzilát: óhajtásai hazáig viszik. És hol egyik, hol másik megrázza nagy fejét: ezzel csitítja meg álmosságát kicsit.