Szorongó séta a mezőn
Számadás tíz esztendőmről
| Kibírtam? Azt még nem tudom. |
| Kitörhet a veszettség rajtam, |
| az alvajáró téboly vagy a rák, |
| és lerághat, mint csontot a kutyák. |
|
| De most még semmi. Járok, nézelődöm. |
| Szemét röpdös a májusi mezőkön; |
| időnként egy-egy gólya vagy bagoly, |
| magasban, hol a szél is gyalogol. |
|
| Fűtől fűig lépkedek ámuldozva: |
| tíz éve nem láttam már harmatot, |
| alvó gilisztát, sánta bogarat |
| s titkos ösvényt, mely égre kanyarog. |
|
| Csoda! Csoda! Sehol egy fennkölt erkély |
| a levegőben, szószék, dobogó, |
| sehol egy összevérzett harangkötél, |
|
| Istenem, milyen táj ez itt? |
| A hazacsonk milyen vidéke? |
|
| Nézem két kezem a tájban, |
| mint bölcsőben a csecsemők. |
| Velem voltak tíz éven át? |
|
| Öleltem velük? Írtam? Öklelőztem? |
| Vagy csak a szél mozgatta őket is, |
| mint fejem fölött a hársfaágat? |
|
| Előttem lakodalmazó liget, |
| de távolabb mintha fény-létra állna! |
|
| Félreüt szívem: nem, az nem lehet! |
| Megcsontosodva, vak ököllel? |
| ------------------------------------------ |
| Ha küzdőtársat akar, jöjjön ő |
|
|
|