Karácsony előtti dünnyögés

Vehetnék akár barkács-istállót is a szent napokra, igazit, nagyot, s fél kazal szénát tört szalma helyett: az illatozzék jászolban, jászol alatt a félhomályban, hol kis tehenek kérődznek fekve és szamárka ásít Betlehem csillagára. Talán még csillagot is vehetnék, kétszer akkorát, mint a régi, amely már lávázni tud és zenélni, csábítani a Holdat, ő is lássa, hol fekszik majd a világ újszülött Messiása. Látom, kóró zörög a városszéli fogadó előtt. Nem inkább angyalcsontváz az? Álcázott halálszobrocska? halálkellék? Ültessünk helyébe díszbokrot, rezgő cserjét, zöld füvet, gyöptéglás egész mezőt! Selyem-országrészt, hol a jó nép lesátorozhat, elheverhet és várhatja, hogy megszülethessen a gyermek. És kellenek még csengők és dobok, átlátszó testű, karácsonyi szitakötők, röhögtető három királyok, szakállas törpék, sima óriások, akiktől még a lélegzetünk is elakadhat. Mert senkik maradunk csodák nélkül, a naplementék áldozatai. S vehetnénk újra Istent is magunknak, ki hitetni tud s hajlani kedvünk szerint. Állni egy napsugáron, s billegni is, mint bátor kötéltáncos emberszagban és benzinbűzben, s várakozni velünk, hogy jöjjön, jöjjön egy újabb mulandó karácsony.