Sok volt, sok volt a lúd fölöttem

Sok volt, sok volt a bús csütörtök, a csámpás szék, a rossz sütőtök, a vizes rongy a vödrök szélén s a februári, zord verőfény. Ökrök szőrén a hideg harmat még ma is, ma is megborzongat; szekereztem az irtásföldre, mint lassan süllyedő jövőbe. Mit tudtam én, hogy mi is vár rám: szétrugdalt ország, roncs szivárvány? álomháborúk vagy álmatlanok? mikben véres ludak az angyalok s a házak fölött ott köröznek, kéményt vernek le, háztetőket, s gigájuk úgy jár föl-le, mintha emberszemeket nyeltek volna. Sok volt, sok volt a lúd fölöttem, sok a csoda, amerre jöttem, de csak a rossz csodák tolongtak, egymás sarkára rátiportak. Ha hátranézek, most is látom nyüzsgésüket a láthatáron s találgatom, hogy merre mennek: eltűnnek-e vagy visszajönnek?