Kő és csalán
A gyerekkor lehanyatlásáról
| Nem akartam én soha sehova menni, |
| csak röpdösni akartam, csak röpdösni |
| a zámolyi temetődombról föl a Vértesig, |
| hadd bámult volna csikó és bagoly. |
|
| Szélemberek szálldostak volna szemközt |
| a legelő fölött és sörényük, mint a |
| hajszolt lovaké, csapkodta volna hátuk közepét, |
| én meg csak integettem volna nekik ismerősen, |
|
| félkézzel, mint aki közben szemmel tart egy tájat. |
| A könyökömön korai csillag vagy egy lepke. |
| Anyám sohase tudta volna, merre járok, |
| csak a hazatérő kapások neszelték volna néha, |
|
| hogy fáradtságuk csodával érintkezik. |
| Ősszel kikericsek, tavasszal szőlőkarók |
| s nyáron sütkérező bivalyok csontján |
| pihent volna meg fáradhatatlan tekintetem. |
|
| De jöttek évek s jöttek más szárnyasok: |
| sivító gép-seregélyek és vasszilánkokat |
| s zuhanó lángokat szórtak szét házaink fölött, |
| s a levegő hirtelen tele lett koporsóval. |
|
| A földre így szorultam. Hosszú jegenyék |
| és futóárkok rühes földhányásai közé. |
| De ez már rég nem anyaföld! |
| Lábamnál kő és csalán. Kiszáradt rózsatövek |
|
|
|