Hányszor lemondtam már

Hányszor lemondtam már a versről! Fogadkoztam, hogy vége, abbahagyom, mint a bolyongást októberben, mikor zülleni kezd az erdő és csöndes dúdolását Isten is abbahagyja. Magányos, szürke házakat jártam körül. Azt képzeltem róluk, hogy siralomházak, vagy a sikoltozó hisztéria házai, csakhogy elakadjanak bennem a szavak, mint ellenálló szívben a heves golyók. Azt hittem, így majd könnyebb lesz végre megédesítenem ereimben a vért, zsörtölődnöm sunyi magyarjaim mellett a kocsmakertben, s magasan lebegő erkélyekről néznem: Ady eltévedt lovasa merre vágtat. De csak az órák lassultak a közelemben, de csak a fehérre mosott lepedők csattogtak szabadabban a kifeszített köteleken, és csak a világvége jött közelebb, kíméletlenül araszolva, akár az alkonyati árnyék.