Gondoltad-e?

Gondoltad-e, hogy egyszer idejutsz e félreeső, kopár kertbe, hol apró rejtelmek helyett hangyák futkosnak összevissza? Idefénylik hozzád a zöld hegy, ide, egész az arcodig. Röntgensugárban ülsz, ülsz, mintha már nem is földi kertben ülnél. Vitt a vonat, a lidérces vonat Leningrádból Helsinkibe. Hét fegyveres katona nézte, hogy bámulod a futó fákat. – Gondoltad-e akkor és ott: a halál is majd így figyeltet? Ó, hol volt akkor élet s halál! A tenger várt, a tavak vártak, a vándor sziklák északon, fönn, egekig növő árvalányhaj s kis Nérók arca sarki fényben, hogy belemosd a kékbe őket. Kékbe, homályba, lágy semmibe, ahogy varázslók tüntetnek el csettintéssel cirkuszi nőket, s hűlt helyükön macska dorombol. – Gondoltad-e bár egyszer is: eltűnik minden közeledből? Falud, városod s el a mélyutak sűrű, árnyékos mitológiája, mely sodort, mint a szerelem, mindig, mindig egy más világba. Hatalmas szem – ez most a nyár. Országok és tülekvő emberszívek fényesednek benne kevélyen. – Gondoltad-e, hogy egyszer majd ez a szem is lecsukódik, s a világ négy sarkát árnyékok állják körül?