Berda József

Nem tudom, mire gondolt többet: a borjúpörköltre-e vagy a halálra? Öreg szakácsok himnuszát dúdolta minden reggel: „Ha jót eszünk, föltámadunk.” Arca ilyenkor átszellemült, mint szeptemberi fényben a sütőtöké. Zsebébe nyúlt és megsimogatta szelíden az összekötözött, zsenge galambfiat, amelyből jó tubicalevest főz majd holnap a háziasszony. Csettintett is hozzá előre, mint Napóleon egy megálmodott lovasrohamhoz. És elkezdődhetett máris a nap. Suhanhattak tovább a bolygók. Sodorhatták a nagy folyók a halottakat. És Isten reumás térde is recseghetett.