Szél fúj, homok röpül

Szél fúj, homok röpül, jó éjszakát, halottak! Ma is csak a ti emlékezetetekben maradhattam, aki vagyok. Az élők sörözgetnek, szivárványt rohamoznak meg eső után, vagy rücskös vasbakancsban ott tiporognak az oltárok előtt és édesmindegy nekik, mi lett belőlem mára: roncs paprikajancsi-e vagy a halál bejegyzett vállalkozója, ki fél könyökén vonszolódva is kemény falakat készül ledönteni. De úgy kell nekem: lehettem volna könnyed himpellér is, pimasz csengőkészítő vagy remény-postás s utazhattam volna bársonyvonaton világító combú nőkkel Mozart szülővárosán át a csillagokig, mellettem, az ülésen, virágláda és nagy, színes könyvek a tenger állataival. De megzsarolt parasztok ivadéka, nem tudtam soha elfelejteni, hogy én nem a szabadon csapongó hótól születtem, csupán egy lázas asszonytól, s örökségem a föld, a kő, a tűz s a megrokkanás eltorzult vágya. Hát így vagyunk ma este is, halottaim! Szél fúj, homok röpül vigasztalan hazátok felől, s ablaktábláim szárny nélkül csapongnak.