A hollók azt susogják

Azt hittem: új győztesek jönnek, kimosakodott, jólfésült, vad zajongók, akik a nyár áthevült gerelyeit szedik elő a bokrok alól s nyitott ingnyakkal vonulnak végig falukon, városokon, szegfűk, napraforgók s hervadhatatlan trombiták sorfala közt. És hogy majd nők is jönnek velük fölemelt, pőre karral s aprócska villámokkal hajtövük táján. Hittem, hogy itt-ott még régi, napozó szobrokat is magukkal csábítanak, temetőket, kerteket, holtágakat, még tán a vérig sértett Dunát is nyílt sebeivel. De sehol senki! Még csak előőrs-árnyaik se kóvályognak az utakon. A zöldellő dombok is kihaltak. Ki a szálerdők s a szerencsepatkó alakú meddőhányók. A hollók azt susogják: mondjak le róluk is! Gyöngék, mint tűzvészben egy székesegyház, s a tücskök holnapra hangosabban harsonáznak, mint az ő díszlövésre fölsorakozott ágyúik.