Álmatlan órán

Nem alszom ma sem. Párnám a gyűretlen Hold. Alatta olyan mélység, mint amilyet a te szemedben láttam a legelső nyáron. Fénylett benne a Duna, a Garam-torok, az elveszett Börzsöny minden páfrányos ürege s Kolozsvár háztetőiről érkező huszonkét tavasz. Hova tűnt el azóta ez a hódoltató, könnyed zűrzavar? hova a moha-szigetek sokasága, ahol a hajnali harmat hazára találhatott? Kalapács, fejsze lebeg helyükön az idegen űrben s óriás tüskéken fönnakadt szívek. Micsoda sorsváltás ez, micsoda aljas helycsere! Keresem szemed korai birodalmát az éjben s helyette Esztergom megzöldült kupoláját látom felém úszni hatalmasan, mintha másvilági űrhajó közeledne. Tetején hanyatt egy sebzett királysas fekszik. Kétoldalt lelóg méteres szárnya.