Berda József
| Nem tudom, mire gondolt többet: |
| a borjúpörköltre-e vagy a halálra? |
| szokta dúdolni minden reggel: |
| „ha jót eszünk, föltámadunk!” |
|
| Arca ilyenkor átszellemült, |
| mint szeptemberi fényben a sütőtöké. |
| Zsebébe nyúlt és megsimogatta szelíden |
| az összekötözött, zsenge galambfiat, |
| főz majd holnap a szomszédasszony. |
|
| Csettintett is hozzá előre, |
| mint Napóleon egy megálmodott lovasrohamhoz. |
| Kezdődhetett a nap. Suhanhattak tovább a bolygók. |
| Sodorhatták a nagy folyók a halottakat. |
| Béke volt mégis. Isten reumás térde is recseghetett. |
|
|
|