|
Székelyudvarhelyi barátaimnak
| Eljöttem ide közétek elrejtőzni, |
| Sok itt az erdő, a bokor, a homály, |
| a szemetekben összetorlódott éjszaka; |
| és olyan mélyek itt a völgyek is, |
| mintha száz sírt ástatok volna egymás alá. |
|
| A hegytetőkön lámpák imbolyognak |
| és augusztus végi holdak. |
| Néha medve cammog el arrafelé |
| a sziklák alá, egy zsenge kisborjúval. |
| A vér is olyan ismerős itt, mint a harmat, |
| mint a porba lecseppenő verítékcsöpp. |
|
| Nem akarok én tőletek mást, |
| csak azt, hogy rejtsetek el odvas |
| szemek elől gyalulatlan deszkaszál mögé, |
| vagy boglyaárnyékba, ha hangoskodó valakik |
| keresnének déli harangszókor |
| és hurcolnának magukkal győztes áldozatként. |
|
| Nem kell nekem többé se hír, se rang, |
| se hét haza dicsősége. Elég, ha |
| beköszöntök ablakomon, mikor a pünkösdi |
| üzenet megérkezik. Fölemelt kézzel |
| üzenem nektek én is: minden némaságom a tiétek, |
| minden hegycsúcsról visszaverődő lélegzetem. |
|
|