Megint jön valaki

Megint jön valaki messziről, délről, dideregtető napsütésben. Szél söpri el előtte az utcát. Két jegenyém csúcsán ágaskodó, kis forgószelek susorásszák, hogy a közeledő bordái mögött Zrínyi Iloná-s szív dobog. Nem tudom, Istenen kívül látja-e valaki ezt a közeledőt? Meg-megmoccanó haját a Mártírok úti kirakatok tükreiben s kilengő mellét, ahogy jövőbeli földrengést jelez? Tíz autó száguldó árnya gázol át árnyékán szenvtelenül. Meghal, de jön tovább. Csuklója fölött fodros ingujj. Ő lesz az, aki újra átrendezi a világot körülöttem? Gyógyító, zöld teákkal itat s az erdőtüzet behozza szobámba? És kitakart combján is ő sétáltat majd katicabogarat s napoztat lepkét, hogy a katasztrófák óráit elfelejtsem? Kopp, kopp – mintha kövek is jönnének vele, s egy nagy, mohás hegy az elsüllyedt házak felől. Szinte várom, hogy érkezését egy vörös porvihar megelőzze. 1982–1998