Ha már a kezek is elmennek

Elment már fecske, gólya, el minden tulipán is. Nedves a salak újra, s rozsdásodik az árok. A Napot néztem eddig: szeptember lépes mézét, ott dongott körülötte hétfőm és vasárnapom. Most már a földet nézem, s a mohos bokrok alá temetkező felhőket. Jönnek, tolongnak, hullnak, mint űzött, batyus népek, s ott végzi mind az aljban a cifra kacatok közt. Szivacs, dugattyú, ásó nem ígér föltámadást. Minek is, ha már lassan a kezek is elmennek: a nyár melegét ontó, röpködő, csupasz kezek.