A harag szobrásza

Tíz óra tíz. El kell hagynom a házat. Kicsike köd toporászgat az utcasarkon. Meglát, elillan, mint a földiek hírszerzője. Múzsák, ti, kócosak, hát lemaradtatok ma is! Csak heverésztek és tollászkodtok az ágyban, kortyoljátok a kávét, ropogtatjátok a kókuszos ostyát, mások pedig már azt is tudják, hogy én a kérlelhetetlen istenek nyomában indultam el, ilyen és ilyen zakóban, ilyen és ilyen felöltőben. Sebaj, cicáim! Mára már a híres hollók és a postalovak is elavultak. Szemükből kihalt a világ, de a füstölgő hírek ott karikáznak mégis a házak előtt, a magasban kifeszülő folyosókon, ott még az epres kertben is, hadd tudja meg, aki tudni akarja, hogy én a harag szobrásza vagyok újra, és hegyeket készülök megfaragni.