Fénykép a múltból
|
A titkosrendőr ölében macska ült. |
| Dorombolt, kényeskedett a selymes állat. |
| Szemét lehunyta, akár a profi kurvák. |
|
Délután öt óra volt. Délután öt. De tudtam, |
| hogy egy váratlanul kisikló szó vagy egy tarajos |
| mondata is elég s máris besötétedik a hegyekre |
|
|
Ekkortájt én, ezerkilencszázhetvenhét őszén, |
| épp a föltámadást gyakoroltam. Nagy szálkákat |
| rángattam ki a szívemből, a körmöm alól, hátul a |
| nyakszirtemből, s úgy vigyáztam minden mozdulatomra, |
| mint aki beüvegezett erdőből készül kitörni, |
| fölhasogatott erek nélkül. A sunyi, kis labancomra is |
| ráordíthattam volna, hogy elegem van a bal szeméből, |
| elegem gyűrűsujjából, melyet, mint törpe zseblámpát, |
| kíváncsin rám-rám villant. De hallgattam inkább, |
| mintha a visszatartott csönd lett volna a szabadságom. |
| Kedd volt, közömbös nap, a nyugdíjra készülő |
|
|
A macska a fölmelegedett férfiölben csak |
| fészkelődött és dorombolt tovább. |
|
|
|