Bátortalan óda a rímekhez
| Mi lett veletek, konduló szavak? |
| Harangtestetek széttört, meghasadt? |
| S ti, üvegigék, mivé lettetek? |
| Halottak vagytok? Üvegszemetek? |
| Ócska szilánkok kint a faluvég |
| bokrai közt, hol kiszolgált fazék |
| s lavór hever? Vagy hámló égdarab? |
| Villám-üszök? Hajcsat? Lányszalag? |
| Emlékszem: régen velem voltatok, |
| minden költővel hozzám szóltatok, |
| léphettek könnyű sárba vagy a tél |
| halálmenetébe – senki, senki, |
| csak ti tudtátok őket ölbe venni. |
| Ti, ti, kiket a bazsarózsa szült, |
| záport hozó, nagy nők és megőszült |
| állatok. Hol vagytok? Hol lapultok? |
| Nélkületek futnak a vonatok. |
| Nélkületek ölnek és szeretnek |
| s ki csöndes szent volt, mára már eretnek. |
|
| Ősz jön megint, sziszegnek rám a hidegek. |
| A földön, a földben kereslek titeket, |
| levágott mákfejekben, ködökben, tanknyomokban, |
| rémületes hazákban, otthonokban. |
| Hold süt? Hideg vasakkal fekszem éjjelente, |
| hátha tán megjelentek lidérces fényjelekre |
| a körmömön, a számon, hátha, hátha |
| megszólít újra hársfa és akácfa, |
| Éva haja tövén a rejtett, kerek szeplő, |
| mely, mint kis esti csillag, ma is feljő, |
| föl, föl a másvilágból, vak növények |
| sóhajtásával szállva, szállva. |
| Ki kopog? Ti? Az ajtóm tárva. |
| Kimeszelt szobám sikoltásra vár, |
| egy halálos, nagy ordításra… |
|
Ajánlás
| Ha jöttök újra, lopva jöjjetek, |
| mint titkos szeretők a lépcsőházban: |
| szorítsátok oda melletekhez |
| himbálódzó, dús nyakláncotokat. |
|
|
|