Bársony és cián

Városok, milyen messze születtem tőletek! Ott húzódott köztünk a nyár, sok erdő, sok fényes lámpasor, s a Hold mögül előballagó ökrök árnyéka fölnagyolva. Égtek a tarlóink ősszel, s kaszárnyáitok ablakain még be-becsapott a füst, de templomaitok lassan távolodtak tőlem. Úgy himbálóztak a szemhatáron, mint imádkozó lányokkal elúszó hajók. És mára mégis nagy utcáitokba érkezem haza. Itt köszön rám a tél, az elveszett füvek itt hajolnak elém a beton-hasadékból, s a világ özvegyeit is innen látom hazatérni a sírok mellől. Városok, milyen messze születtem tőletek: a szilvafák s a mandulák alatt! Ezért is érzem mindig, hogy nyáresti ízetek éppoly kesernyés, mint a manduláké. Együtt van benne: bársony és cián.