Elmúltam hatvan

Elmúltam hatvan, hatvanöt. Amúgy elmúltam százhúsz is. De egyetlen kő se lágyult meg eddig kedvemért, és a világ se lett kisebb, miként szerettem volna. Hogy mi jön ezután s mi jöhet, nem tudom. A tüdőm, a vesém örömest fölrepülne még a felhők fölé, s a szemem is hanyagul elkószálgatna madárnyomokat megőrző városokban, de bármerre fordulok, mindenütt csak Heródes őrült hajfürtjeit látom örvényleni a fejeken, s a festett vér helyett igazi vért a gondosan berendezett színpadokon és harctereken. Tél van, tetszhalott tél. Néha egy magányos hópehely érkezik ide meghódítani a várost. Ez az idő mindig az én időm: fölhajtott kabátgallérral rohanok végig a Duna-parton, mint aki egy széltől kirobbanó hóförgetegben várja visszatérni száműzött, fiatal életét.