Szűrt árnyékban

Kik azok az ápolt sörivók ott a Pasarét fölötti kertben, óriási napernyő alatt? Nyakukban vastag nyaklánc vert aranyból, és szőrös ujjaik, mint kövér dongók, lustán csaponganak a poharak fölött. Ismeretlen, kis Kolumbuszok, akik csak nemrég fedeztek föl maguknak egy-egy párában úszó tartományt banánültetvényekkel, zöld almával, hangya-farmokkal, s máris hordószámra szállítják a hangyasavat a titokban fegyverkező hadseregeknek? Vagy nőket cserélnek el olcsón klasszikus romokra? A szűrt árnyékban és a szürke cigarettafüstben olyanok, mint akik szem nélkül is látnak, fül nélkül is hallanak és szendergő halántékerükkel is megérzik: merre gurul a gyöngy a tengerekből s a megcsapolt testből a vér. Határ? Határok? Kínzó áttünések? Hajléktalanul bujdosó, szegény himnuszok? Bartók közeli szobor-fején a tipródó vadvércsék oly távoliak nekik, mint a halál fuvolása. Egy fának támaszkodva nézem röpdöső, dongó ujjaikat a délutánban. Látom, hogy az égbolttal együtt ez a nap is az övék! Ki tudja, nem az új megkínzóim szíve izmosodik-e bennük?