Megint a cukortalan, keserű teák

Megint a cukortalan, keserű teák íze a számban. Megint a szégyené. Megbuktam újra? Vagy csak veszítettem? Nyitott ablakomon fecskék röppennek be, mintha részvétüket fejeznék ki némán, tanúk nélkül. Le kéne ütnöm őket is meghosszabbított kézzel, mint azt a sok riherongy, utcai kárörvendőt. Lődörögnek csak és fagylaltoznak végig a körutakon, és szemembe vihognak pimaszul a sétáló csípejű árnyak közül. Sok kicsi púderes halálfej! Ha ötször születnének a földre, akkor se értenék meg, mi fájhat nekem. Hiányzik hozzá öt szívük, öt agyuk s ötvenezer emlékük a múltból. A Vérmezőn öt lenyakazott pünkösdirózsa fekszik. A csellengők közül senki se tudja, hogy hanyatt lökött szülőhazámra gondolok mindig, ha azt az öt, sorba fektetett rózsát látom. Sebaj! táncoljanak csak vihorászva arcom előtt, fagylalttal vagy idomított vércsékkel jobb kezükben. Legyen néhány nyár megint az övék. Legyen a könnyű pipacsokkal együtt, és a reklámként fölgyulladó planétákkal!