Januári jelenés

Hol a tavalyi hó? De hol az idei? Hidegen ragyog január, mint lecsiszolt mészkő szobor a temetőben. Hógolyó helyett fekete göröngyökkel dobálom meg a téli fákat. Kék vagyok, kék, száraz kék, kívül-belül s dülöngő, részeg nádvágókra emlékszem gémberedve, akik vasvellákat táncoltattak a jégen s ugrálva ordították: veszett föld, veszett föld. Legalább öt szem zúzmara gurulna gyorsan ide, legalább öt szem fehér gyöngy az északi hazákból. Megszaporítanám, mint Jézus a halat, megszaporítanám, mint Jézus a kenyeret. De fölborzolt tollal csak egy táncoló nyakú gúnár lépked fehéren felém. Jőve jődögél le a magas ólból. Viaszos csőréből lila villámok ugrálnak elő. Megállok s megbámulom: ez a lúd lehetne kiherélt hattyú is! Hol a tavalyi hó? S Istenem, hol az idei? Hol a behavazott száncsengők nyelve és hol a farsangi sikoltások? Megfagyott kenyérmorzsát kapkod föl egy veréb a földről, s ijedten röpül el vele, akár egy csontos űrlakó.