Elnézem néha

Jön és jön vele az esztergomi napsütés is húsz lepke hátán. Egy egész jegenyesor Kolozsvárról s tizenkét harang. Mert ott akarnak lakni, ahol ő nyit ajtót és ő mosolyog az érkezőre. Elnézem néha: mulatozó darazsak közt röpköd keze, mintha üvegvonóval hegedülne nekik a nyárban. Nem tehetem meg, hogy ne felejtsem rajta a szemem, s ne felejtsem rajta az életemet. A rossznyelvek közben azt susogják, hogy mint minden nő, bűnös ő is: világot akar magának társul: utazó porszemet, házat, nyugágynak óceánt. De ha sétáló árnyékomat vele látnátok mégis fölvonulni a hegyre: bocsássatok meg minden szeretőnek.