Kárhoztatás

Mindig ünnepélyesebb voltál,   mint ahogy kellett volna. Orgonát hallottál szólni ott is,   ahol csak a sötétség   tömörödött összébb, vagy egy megrendült tölgyfaerdő. Nyomultak a szálkák rajokban szíved ellen: kések és tőrök szikár előőrsei,   de te csak legyintettél: majd ha a hadsereg jön,   majd ha a fejruhás,   fekete kommandósok. Aki jól szeretett, tudd meg, szerette volna,   ha a harag napján   s a megrohasztott almák ünnepén pálcát is törsz és csontot is, és ha meg mered kővel dobálni a rád kíváncsiskodó ibolyákat. Még most se késő! Nemcsak utolsó szó – utolsó élet is van! Utolsó kártyaütés! Minden szavad mögött visszafogott tornádók dobrokolnak, megőszült, nyüzsgő katicabogarak és testeddel együtt ébredő fegyverek. Mersz-e még utoljára reménytelen lenni, miként Isten, vagy egy mosolygó fenevad?