Zörög az újság

Zörög az újság, mocskolnak megint. Fizetett, nagy köpködők céloznak meg bátran maguknak. Nászi düh vagy halotti tor mámora tört ki rajtuk: gyönyörrel ordibálják, hogy az elaltatott kígyót én rejtettem el a szétdöncölt virágcsokorban, én, én az epres tálban is. Ma még csak sima cselszövő vagyok nekik, jégtűkkel alvó vezér, háborúk megtervezője, hattyúkkal ágyútűzben, de holnap már, mint csapongó tolvaj, lopni is fogok: pénzt, harangot, kegytárgyat, makarónit s égen nyargaló kiscsikót, mert odáig is fölér a kezem. Hajrá csak megiramodó képzeletű macskajancsik, elő a bűneimmel! Hadd tudjam végre, mi lappang rejtve bennem: a paplanos szerénység alatt micsoda villoni merényletek! De vigyázzatok: az ócska vér és az ócska arany egybejátszatása hamar elunalmasul a pestises hírekben, s izgatószernek már csak a nők maradnak, a nők: a falhoz szorított tomporok s a martinival lelocsolt mellek! Vagy ők már rég kipusztultak belőletek, mint a mocsári tölgyek a Hortobágyról? Ki – még a látomásaitokból is? Ne tudjátok meg soha, mocskoló jótevőim, micsoda édenkertekbe járok még ma is éjszakázni, megmenteni tőletek magam s nézni alulról hosszan az átvilágított jegenyék csúcsát.