Jönnek a gyerekek

Jönnek a gyerekek, jönnek favirággal, fújja őket a szél. Szegények, mint én voltam valaha. Gyűrött zoknijukat ők is az angyaloktól örökölték. A fiú arcán kék folt, a lányén tulipán-tűz. Mintha mindkettőjükben én közelednék magamhoz öntudatlan. S jó elképzelnem, hogy a semmiből indultam el én is, kicsin, soványan tüzelő sebhelyekkel. A semmiből, amely csak lélegzeni és gyűrődni tudott körülöttem, amely csak fényleni, mint rengeteg porszem és kavargó madárszem. Jönnek a gyerekek, jönnek favirággal, fújja őket a szél. Hozzák magukban márciust: elárverezhetetlen, zöld örökségüket. Szemhéjamon át lépnek be életembe. Testszagukon megérzem a legelső istenekét.