Költők, társaim

Hiába jajgattok, hogy veszve minden: országok, könyvek és hogy a megkéselt ég is kiterítve fekszik már előttetek. Siránkozástok annyit sem ér, mintha egy hópehelyen ágyaznátok meg éjszakára. Költők, társaim, kocsisbort nyakaló jeremiások, átázott cipőmben itt téblábolok közöttetek a Népliget lucskos fái alatt s az utolsó hangya elvonulásában gyönyörködöm, amely a sírásók lapátját készül elnehezíteni súlyos őszben. Nézzétek, micsoda dac még a búcsúzásban is! Micsoda sarkantyúzó, halál előtti fegyelem! Minden falevél egy-egy ország, amelyen az a hangya sötéten átgyalogol. Csikoroghatnak versek s vascsizmák homlokomnál – én már csak álmodni tudok velük.