Napló, 1982 kora őszén

Már megint ez a jégverés derekamban! Már megint ezek a ferde esők a szemem előtt s ezek a komor kémkedések a földön: ki sír egy fűszál mögött s merre kószál a hadsereg? Már megint ezek a tövig kinyitott gázcsapok: egész nap égő Irán és Libanon, odakozmáló, szörnyű halottak! S a tenger fölpúposodó hanglemezén recsegő tánczenék! Mintha mind a négy égtáj felől kifakult, óriás ponyvákat hajtogatnának össze: vége a nyárnak – A világjáró utakat is szőnyegként föltekerik. Fáradtan ül le mellém a por, az utaznivágyó, sárga somlevél és kiüresedett, múmiaarccal néz maga elé, a délutánba.