Ágak suhorásszák

Árkokon, bokrokon, páfrányos dombokon most borzong át a tavasz. Busa pünkösdvirág vetkőzteti magát, szél, légy hozzá irgalmas. Galambcsapat csap föl a csalános földről s eget hódít magának. Ludak irigykednek, szárnyat emelgetnek, kiáltozva szállnának. De csak gigágoznak, tocsban sopánkodnak, szemük lázas karika. Teret tüzesít át ez a piros szemláng s átcsap reám a szikra. Hajam töve izzik, arcom megpiroslik, s ingem már dombon lobog. Tulipán-erővel most, most tölt a föld fel, soha le nem roskadok. Soha, soha, soha, csobogja a Duna, s veri vissza a Börzsöny. Ágak suhorásszák, belém dudorásszák, hogy így legyen örökkön.