Lábon járó verőfény, 1987

(Gyermekversek)

Önarckép

Sándor vagyok, nincs kalapom,

verset írok irkalapon,

rímet rímhez koccantok,

mást én nem is óhajtok.

Helyszínek

Nem volt soha zsámolyom,

bár születtem Zámolyon.

Lovam se volt, vértem sem,

noha jártam Vértesen.

Rokonaim Vereben

százan voltak kereken.

Bakos bátyám föld alatt,

most is gyöngybúzát arat.

Gyöngyös, Gyöngyös, dombodon

volt két hétig otthonom.

Csongrád, Makó, Tisza-part,

nyár-kezetek kitakart.

Halon éltem hetekig,

himbált a víz Szegedig.

Ágak suhorásszák

Árkokon, bokrokon,

páfrányos dombokon

most borzong át a tavasz.

Busa pünkösdvirág

vetkőzteti magát,

szél, légy hozzá irgalmas.

Galambcsapat csap föl

a csalános földről

s eget hódít magának.

Ludak irigykednek,

szárnyat emelgetnek,

kiáltozva szállnának.

De csak gigágoznak,

tocsban sopánkodnak,

szemük lázas karika.

Teret tüzesít át

ez a piros szemláng

s átcsap reám a szikra.

Hajam töve izzik,

arcom megpiroslik,

s ingem már dombon lobog.

Tulipán-erővel

most, most tölt a föld fel,

soha le nem roskadok.

Soha, soha, soha,

csobogja a Duna,

s veri vissza a Börzsöny.

Ágak suhorásszák,

belém dudorásszák,

hogy így legyen örökkön.

Tavasz a szőlőhegyen

Verik, verik a karót,

visszhangzik a hegy,

csóka csikog, tolla hull,

virágzik a meggy.

Meggyfa szeplős levelén

zománcos bogár,

szalma-karddal böködi

két kölök-huszár.

Zöldhomályú mélyúton

magam ballagok,

fejem fölött gyöngyzúgású

fácánkakasok.

Szalmaszál

Szalmaszál, szalmaszál,

szalmaszál hegyén a nyár,

hét határon túlra száll.

Kövér körték pattognak,

nyári kutakba hullnak,

kútkáván veréb sétál.

Kócos hajam: napernyő,

szemem: felhőkergető,

Két határon túlra száll,

szalmaszál, szalmaszál,

szalmaszál hegyén a nyár.

Medárdi eső

Medárd nekünk megártott,

alaposan bemártott,

három hete csak zuhog,

ázik a bab s a murok,

petrezselyem zöldje is

és a holtak földje is.

Ázik, ázik a búza,

fejét a víz lehúzza,

beillene zsenge nádnak:

bokán fölül vízben állhat.

Medárd, Medárd, habókos,

hol a selyemlepke most?

Hol a futó gyíkocskák,

kik a kertem csíkozták?

És a fácánkakas hol

prüszköl, krákol, gyalogol?

Esik, esik, csak esik

kisestétől reggelig,

mintha csőrepedés volna

fönt az űrben, s reánk folyna;

vagy mintha egy szálló tenger

vándorolna fölöttünk el,

s hullatná a fölösleget,

eláztatva földet, eget.

A nyár hangjai, félálomban

Fölébredek: zümm-zümm-zümm.

Hallgatózom: zümm-zümm-zümm.

Honnan jön e dongó hang?

Megsajdult a hegedűm?

Tapogatom: hol a tok?

Hátha csupán álmodok.

Itt van, itt van, de semmi

nem szüremlik onnan ki.

Talán a nyár hangja ez?

Légy, bögöly, darázs neszez?

Szitakötők s mákfejek

zöngik körül fejemet?

Vagy a sok fű, sok bokor

dünnyögése bujdokol

párnám alatt, zümm-zümm-zümm?

s borzong át a nyirettyűn?

Leng egy madár magasan,

mintha lengne álmomban,

s ereszkedik lefele,

zümm-zümm-zümm a szememre.

Duda

Ez a duda, dádé,

jobb, mint az apádé,

kutya nyüszít benne,

nem csatakos kecske.

Duda, duda, szőrös,

hátam libabőrös,

kedvem lenne táncolni,

a homlokom ráncolni.

Faodú

Du, doho, du,

duhog a faodú,

fönt az ágak közt ki jár?

Macska-e vagy pinty-király?

Du, doho, du.

Ha pinty lenne, pintyegne,

ha macska, dorombolna,

borzas erdőt bűvölne

sárgaságos álomra,

du, doho, du.

Vagy talán a szél, a szél?

Világ csapzott vándora?

vére som-vér, elcsöppent

bámészkodó bokorra,

du, doho, du.

A szél, a szél, a dér-pillás,

a szél, a szél, a fanyűvő,

avar-inge rongyokban,

orra hideg ágyúcső,

du, doho, du.

Álmos, őszi idő

Szent Heverjel napja van,

paplanos idő –

Reggel óta zsémbel és

csapkod az eső.

Csipi-csapa – a párkány:

bádog-zongora,

Hangos az ősz, mint egy bősz

zeneiskola.

Csupa csup-hang, csupa-júj,

csupa-csupa pléh –

Legjobb, ha befordulok

most a fal felé.

Árnyék-nyulak futnak ott

fehér réten át

Ha megállnak, fülüket

hátrasunnyasztják.

Fénypont-szemük álmosít,

hosszú szőrük nő –

Szent Heverjel napja van,

paplanos idő.

Két disznófül

Nem vagyok én makacs skót,

ki eladná a zacskót,

s venne rajta öt szem meggyet,

abból is eladna egyet.

De a pénzt se szórom el,

arra költöm, mire kell.

Ha éhemet elüthetem,

reám száll az enyhületem.

Az ebédem mindennap

két disznófül cakompakk;

ha borostás, azt se bánom,

szárazon leborotválom.

És amikor már sima,

jöhet rá a paprika,

alul-fölül beszórom,

s úgy eszem, hogy ropogjon!

Pap-vihánc

Láttam táncolni papot,

nem is egyet, de hatot.

Szakálluk volt s szoknyájuk,

alig látszott a lábuk.

A kolostor udvarán

járták körbe szaporán.

Fejük fölött kék vércsék

szolgáltatták a zenét

s harang kongta a basszust.

Aznap forrt ki épp a must.

Körtánc, kóló, Bacchus-tánc,

csuda volt a pap-vihánc.

Kereszt himbált nyakukba,

Keletre és Nyugatra.

Ha egy ördög arra jár,

biz’ isten, hogy táncba áll.

Kisvőfény

Elesett a lúd a jégen,

vőfény leszek jövő héten.

Vőfény, vőfény, kisvőfény,

lábon járó verőfény.

Vőfénykendőm gyönggyel varrják,

pántlikával fölcifrázzák.

Verset mondok, nem titok,

rokonokat így hívok

házról házra csújjogva

lagzi lakodalomba.

Ángyot, nénét, szakácsot,

süssenek sok kalácsot,

sógort, komát, nyoszolyót,

hozzanak sok földi jót:

tyúkot, jércét, kakaskát,

de a csülkét is hozzák,

csillag-lépő lábait

ne a kutyáknak dobják!

Mert ha tisztem leteszem:

száz tyúk lábát megeszem.

Vőfény, vőfény, kisvőfény,

lábon járó verőfény.

az leszek én, nem titok,

jó nagyokat rikoltok.

Hó-játék

Borús vagyok, hát játszom:

a hóból ki se látszom,

a hóból, havazásból,

e duhaj hóvilágból.

Körhinta forog velem

zajtalan szél-tengelyen,

fák, terek, villamosok –

hó-láncba kapaszkodok.

Hajamon hó a kucsma,

csurog nyakamba lucska,

hátamon végigpereg,

belül is fehéredek.

Havazok csontomban is,

szakadó gondomban is –

a hóból ki se látszom,

borús vagyok, hát játszom.

Űrszakács

Kormos Laci, ha megnő,

űrszakács lesz mégiscsak.

Van is már egy vágókése,

úgy nevezi: űrbicsak.

Csak még űrkondérja nincs,

miben kását főz majd,

ha egy szegény űrutas

épp űrkását óhajt.

Fejenagy

Kipeg a, kopog a

fapapucs,

ne rohanj, Fejenagy,

orra buksz.

Kék kakukk habogja:

habakukk,

homlokod közepén

lesz egy luk.

Ha nem luk – két dudor,

jókora,

s leszel az orrszarvú

rokona.

Vers egy sárpilisi fiúról

Ez a fiú sárpilisi,

születésre áprilisi,

áprilisi láng kormozta

feketére, maszatosra.

Ha kiül a faluvégre,

belebámul a nagy égbe,

s lapulevélen elszállna

toronymagasban Szekszárdra.

De ahogy a lapu lapul,

az ábránd is le-lekonyul –

Kár is a sok fecsi-locsi:

vigye el egy decsi-kocsi.

Macskapiac

Macskát veszek, macskát adok,

macskapéci lakos vagyok –

Tíz az ára,

húsz az ára,

ne költsetek vasmacskára!

Van szelíd és van vad is,

egerésző bajnok is –

Tíz az ára,

húsz az ára,

ne költsetek vasmacskára!

Egy vak tehén százszor annyi,

holott nem tud dorombolni –

Tíz az ára,

húsz az ára,

ne költsetek vasmacskára!

Gyerünk, amíg olcsón adom,

s ülve el nem macskásodom –

Tíz az ára,

húsz az ára,

ne költsetek vasmacskára!

Csupa zöld az álmom is

Én vagyok Ág Borka,

csemegém az uborka,

nem dió,

nem torta,

se nyalókás cukorka.

Ráadásul nyersen eszem,

ropogtatom,

hersegtetem,

csupa zöld a leheletem.

Csupa zöld az álmom is,

még a lábam ujja is,

macskám farka,

kutyám orra

zöldül, mint az új uborka –

Lomb-hintóba szállok,

jobbra-balra

tekingetek,

s jó napot kívánok.

A naplopó

Lent a parton alant

láttam meg Bertalant,

a nagy fűben hevert,

napraforgót szemelt.

Ropogtatta, köpte

s leste: a héj röpte

milyen pályát ír le

nagy lustán a vízbe.

Deli Pali régtől

nézte a töltésről

ezt a konok, hetyke

naplopást a csendben.

Nézte és elunta,

s magát, mint a mérges

pulyka, jól fölfújta.

Alászállt a gátról

telve haragjától,

s lent a parton alant,

mint Krisztus a vargát,

megrázta Bertalant:

„Kelj föl, pajtás, kelj föl,

vár otthon a tejföl,

vár a lecke, vegytan,

földrajzból a hegy-tan,

hegy-tanból a kőszén

hetvenkilenc őszén,

vár a fürdő, szappan,

elülhetsz a habban,

hacsak réti egér

nem leszel, ki elél

vadmuharmagon is,

hét sovány napon is.”

A nyenyerés

Él egy öreg

nyenyerés,

ki mindig csak

heverész.

Heverész

vagy heverészik?

Így is,

úgy is

nyenyerészik.

Nincsen neki egyebe,

nyenyere

a kenyere.

Ha nyaggatja nyenyeréjét,

magas fűszál

hajlik kétrét.

Magas fűszál,

törökrózsa,

mintha együtt

borzolódna.

Fűben fekszem, heverészek,

libavirágos a rét,

hallgatom a nyenyerét.

Bűvészinas

Hókusz-pókusz,

alma, dió, kókusz,

eldugom, hogy meg ne egye

előlem a mókus.

Egyen inkább pókhúst,

kövér vízi lótuszt,

hasa tőlük kerekedjen,

farka tőlük veresedjen.

Csiribű-csiribá,

ez ide az ágy alá,

amaz meg a polcra –

jó lesz karácsonyra!

Fintorgások a tükör előtt

Nem vagyok én török,

mégis zúzok, török,

néha tányért, néha mákot,

néha pedig térdkalácsot.

Őrült spanyol se vagyok,

még ha Rosszcsont mondja is –

Ha a rántott békacomb jó,

jó a tücsök combja is.

Havat eszem, fabimbót,

áfonyával sült rigót,

sok-sok sárgarépát nyersen,

hogy a füttyöm ércesedjen.

Kecskedudám, ha volna,

rína, nyögne, dummogna,

hónom alatt a hasa

dagadozna, lappogna.

Képem: kerek görögdinnye,

irigyli is Görög Imre,

mert az övé tarisznya,

fél is tőle a macska.

Rikoltások

I.

Nem figyelek semmire,

csak a teli tepsire,

a tepsiben hurka sül,

nem csimbókos kutyafül,

hujjú, jujjú, hujjujú!

II.

Nincs édesebb a nádméznél,

az lenne jó, ha rám néznél!

Rám néznél és elkísérnél,

még a kutyánktól se félnél.

Szakítanék neked almát,

úgyis tudom, hogy akarnád,

pirosat vagy citromsárgát,

míg a kerten rigó száll át.

III.

Elindult a futóbab

Kalocsára táncosnak,

de félúton karót talált,

árnyékában kicsit megállt,

s arra futott föl a jámbor,

ki is maradt minden táncból.

IV.

Nincs már nekem bajom semmi,

meg tudnám a szeget enni,

a rézszeget, a vasszeget,

mint aki csak úgy eszeget.

V.

A miskolci villamos

kölnivíztől illatos,

aki leány fölszáll rája,

húsvét-szagú a szoknyája.

VI.

Kicsi vagyok, dagadok,

befalom az adagot.

Ha körte, ha kolbász,

falatonként belém mász.

VII.

Kicsi Tera, kicsi Tera,

de zurumbol a citera.

Nézek fölé, nézek alá;

mintha száz madár karmolná.

VIII.

Ha nagykutyák megugatnak,

nem futok el napnyugatnak,

se nyugatnak, se keletnek,

engem vadsóskán neveltek.

IX.

Csíp a bolha, csíp a szúnyog,

legalább így nem lanyhulok.

Kezem-lábam vakarom,

pedig nem is akarom.

X.

De fancsali ez a néni,

fél szemmel az eget nézi,

másikkal a lobonc hajam:

kutyául is érzem magam,

ujjú, jujjú, hujju-jú!

XI.

Kökényt ettem, sanyarú

vagyok, mint egy beteg juh,

Összerántotta a szám:

lakat se kell rá eztán!

XII.

Ha én betyár volnék,

most is lovat lopnék.

Kinek is kell piros traktor:

az csak dörög, de nem trappol!

XIII.

Boszorkamák, ördögmák,

bizonyára jó komák,

de kobakjuk kicsike,

mint a tied, öcsike!

XIV.

Nem kell nekem vásárfia:

se fa-csiga, se pléh-csiga,

faragok én olyan lovat,

ha kell, nyargal, ha kell, tolat.

XV.

Aki engem kinevet,

kapja be az egeret!

És igyék rá ricinust,

jobb lesz neki, mint a must!

XVI.

Fölmásztam az almafára,

odalett a nadrág szára.

Hogyha lenne rongy-ünnep,

én lennék ott a herceg.

XVII.

Ez a kislány dunduska,

reng rajta a húsocska.

Sok marcipánt megevett,

hogy ekkora begye lett.

Táncba, táncba, Kövérkém,

te forogj a közepén,

leveles ág suhan veled,

ha a hájad ledengeled!

XVIII.

Adjatok egy szalmaszálat,

hadd fúvom föl ezt a házat,

föl az égre hadd fújjam,

ahol a Hold közel van.

Ha járnátok arrafelé,

betérnétek estefelé,

s pihennétek fél órát,

aztán mennétek tovább.

XIX.

Ha a kutyám ló lenne,

nekem nagyon jó lenne.

Hátán járnék vadkörtézni,

föl a hegybe szarvast nézni.

Nagy agancsút, kényeset,

ahogy mohán lépeget,

s viszi agancsán az erdőt,

zöld árnyakkal égre lengőt.

XX.

Bugacon, Bugacon

varjú áll egy kupacon,

győztesen egy kukacon.

Úgy áll, mintha sas volna,

s fiú-orrot hordana.

Mégpedig a tiedet,

a hegyeset, hideget.

Ha egy csöpp zúz most ráhullna,

azon nyomban odafagyna,

ujjú, jujjú, hujju-jú!

XXI.

Rebarbaralekváromra

macskám rákapott éhomra.

Nyalogatja, nyelegeti,

a szemeit meregeti.

Torkosabb, mint Molnár Réka,

Dús Molnárék ivadéka,

ki csak görbe ujjheggyel

kap be hetente eggyel.

XXII.

Nem leszek én csillagász,

Hold- és üstökös-vadász.

Szabad szemmel is látom én,

mi száguld át az ég ívén.

Látom, hogy a kicsi csillag

a nagy után hogyan ballag,

éber szemmel, mint a nyulak,

ha egy kutya távol ugat.

XXIII.

Hej, sötét bors, köménymag –

de jó sűrű kölyök vagy!

Ha kicsikét hosszabb lennél,

kis Toldinak beillenél.

Elkerülne minden bika,

ne történjék semmi hiba,

porba, sárba egyik sem

térdelne le szívesen.

Homlokod ha összerántod,

belereszket sok barátod.

Szemöldököd évek óta

komorlik, mint két pióca.

Még a kutyák is sadalva

kerülnek ki jobbra-balra,

nem látszanak nagy kannak,

ijedtükben vakkannak.

XXIV.

Nem értünk el Zürichig,

hol a sóskát sűrítik,

sűrítik és cukrozzák,

a gyerekbe begyömik.

Szerencsére megfordultunk,

s bécsi gombócból belaktunk!

XXV.

Muzsikásom, muzsikásom,

a rosszkedvem én elásom.

ültetek rá tulipánfát

ha virágzik, sokan lássák!

Csúfolók

Kövér-csúfoló

Fujtass, fujtass, forgolódj,

szuszogj, pukkanj, morgolódj,

pókhasú dömhec,

engem föl nem lökhetsz.

Sovány-csúfoló

Izger-nyizger tüske-láb,

akácfa volt az apád,

gombostű a bátyád,

hártyavékony füleden egy

hangyaszem is átlát.