Emlékeim, gyönyörű, sárga lángok

Múlnak a napok nélkülem, életem nélkül múlnak a napok. Hétfőre hétfő jön és keddre kedd és már a pompás kínkeservek is maguk elunva fuvoláznak. Minden megráncosodik és tokba bújik itt körülöttem. Koravén margaréták meddülnek el a kertem alatt s mintha egy bogár távlata volna csak ez az év, ez az idő: púpos hantok közt várok én is a fojtó századvégre. Forgok, tiblábolok a megrezesedő fűben. Sorompó már nekem egy vaskos szalmaszál is. Valakik újra elorozták hát tőlem az életemet, kitépték zöld fáimból a szárnyalást, szavaimból a lelket és még a napraforgók olimpiai lángját is elfújták, mint a gyufaszálat… Emlékeim, gyönyörű, sárga lángok, talán a kerubok szőrén még ott a fényetek! Az Isten udvarában ott, ott a rigók tollán.