Orromban a fagyos por szaga

Autók szele csap meg a januári utcán. Orromban a fagyos por szaga, mint mozsárban megtört, erős borsé. Elnehezülve bolyong tőle a fejem   a város fölött. Se ősz, se tél, se tavasz ez az évszak. A heréltek ideje ez a feszes idő. A kimért gyönyörök is úgy zuhannak elénk a magasból, mint kósza téglák.   Örülhetünk, ha csak a szelük ér. Most kell bezárkóznom egyetlen, vak szobámba, konok versek és régi, nagy havazások remekművébe. Az legyen most csak valóság, amit szeretek! Kölcsönözze ki nekem Isten   hófúvásos, szép ruhatárát! Rókák szemét s a vadászét is kölcsönözze, az eltéríthetetlen, sodró vadlibákét. Minden szemet, amely segít a képzeletnek túlélni ravasz romlásunkat s túlélni   ezt a koszvadt földidőt is! Bőrömben, számban január karcos pora, mintha a hideg űré nyomulna belém s valami sivatagi hatalomé. Belesajdul a vese, a máj, de a magára maradt fej   morfiumos, nagy havazásokban kószál.