|
Kertedben a kutyám lángvörös rózsát harapott ketté. Először azt hittem: a leölt kakas fejét találta meg a lugas alatt. Szólni akartam, de végül is meghátráltam: oly sok a hétköznapi rémkép életünkben – minek tetézzem?
A szemed egész délután mosolygott rám, a szád ártatlanul napozott velem – azóta én mégis megromlott képzelettel gondolok magamra. Valamit újra elhallgattam, ami a nyelvemen volt: Rózsa és kakasfej együtt a lugason átszűrődő, lágy idillben? Mintha a napsütés mögött kivégzőosztag állna.
Mennék hozzád ma is, de rosszat álmodom rólad egyfolytában: ülsz meztelenül a rózsák alatti kerti széken; szemed és melled árnyékban van s nagy véraláfutások a combodon. Egy darázs jár föl-alá körülötted, mint strázsáló terrorista. Én mégis becsöngetek, hátha a meghitt rémtörténet még jóra fordul: fölugrasz és pironkodva magad elé kapod a kerti abroszt, de a riasztó csengőszóra sose látott, golyvás jércék zúdulnak csak feléd a bokrok alól, csupaszok, mint a fagyasztott csirkék és kék hályog borítja szemgolyójuk.
|