Vermeld el magad
| Szépen beszélsz, de májfoltos, görbedt levelek |
| táncolnak el újra szavaid előtt |
| s hullnak az őszi semmibe veled. |
|
| Aki figyelt rád eddig, ismét elhúzódik, |
| s inkább nagyszőrű kutyákat etet |
| otthon az ajtó mögött, mint akinek haza és forradalom |
| félresikerült, rossz álom maradt. |
|
| Szemek zuhannak sárba s kerekek alá: |
| látni itt senki semmit se akar: |
| csodát se, vért se, önmagát se! Csak roncs újságok |
| híresei bámulnak büszkén a bokrok alól. |
|
| S a nők, az édes nők, akik szerettek, |
| puhányak, vizenyősek, a lelkük meddő, |
| elnéznek arcod mellett a bozontos hegyig, |
| lehetnél a szemükben bánatos lókoponya. |
|
| De lásd be végre: a bűnös te vagy, |
| hisz mindenkinél szabadabb maradtál. |
| Sértően szabad s egy összevérzett gyermek mosolyával |
| lépegettél át sírokon, sorompón. |
|
| Vermeld el magad télre, fagyos csöndbe, |
| vagy szalmával bélelt, lágy elégiákba. |
| A mélyhűtött lélek egyszer még fölengedhet, |
| fölcsöngetik majd lármás, tavaszi vizek. |
|
|
|