Tapsok és lámpák fényporában

 
  Gügyögjünk, gügyörésszünk,
    beszéljünk pöszén a halálunk előtt,
hadd röhécseljen rajtunk az arcrángásos múzsa,
  foszforeszkáló hajában döglött pillangókkal
    hadd viháncoljon Szent Iván éjszakáján.
Itt mindenki úgyis csak hacacárézni akar
  s velőtrázóan szórakozni. Rázza farát
    a zene is, akár a hideg kurvák.
A stadion megvilágított gyöpén
  ő most a bálkirálynő.
    Minden jövőnk elmúlt már részletekben,
  elmúltunk kicsit mi is: hát elő
a nyakban lógó cuclikat, fiúk!
  A hamis anyacsöcs kései gyönyörétől
    összeszalad majd bandzsán a szemünk,
összeszalad szánkban a nyál és csiklandozva
  megiramodnak tán még a nedveink is!
Egy fehér ökörfejet nekem, hogy vihogjatok,
    neked pedig egy karneváli patkányt.
    Földrésznyi disznóólakat, romokat s földrésznyi
  kaszárnyákat avatnak a nevünkben folyton.
Fölcsattan az ünnepi zene mindig, de a tamburmajorok
  már derékig vérben állva csontváz-trombitásoknak
    vezényelnek. Hát mért ne pukkadozhatnánk mi is, mi
felnőtt senkik a bordák mögött suppogó tüdőkön?
  Mért ne göcöghetnénk kéjesen, mint a
    Századvég Vidám Kocája, aki rohamsisakban ül
egy cirkuszi selyemágyon s tapsok és lámpák fényporában
  kifent henteskésekkel csiklandoztatja magát?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]