Elmúlt a nap
| Elmúlt a nap. Könnyű ezt mondani. |
| Istenhez bújnak fáradt madarak |
| és szívem, ez a fölszerszámozott |
|
| Elmúlt a nap. És nem múlt el semmi: |
| hosszan néznek a távoli halottak |
| mintha utcai harcban én haltam volna helyettük meg |
| s a győztesek most fölöttem taposnának. |
|
| Elmúlt a nap és nem múlt el semmi: |
| erőtlen tündöklések a koraesti ég |
| oromzatán s az utcán csellengő, hűs szemekben |
| s valami korhatag erdő zöld visszfénye |
| a feneketlen pupillákban. |
|
| Ez az az óra, mikor a világ megkínzottjai |
| egyszerre jajdulnak föl a földön |
| s a tonnás föld alatt. Megremeg ilyenkor |
| kezemben a megédesített, esti kávé |
| s ritkuló hajam tövét a szél borzolja. |
|
| Elmúlt a nap és nem múlt el semmi, |
| pedig mennyi a mulandóság bennünk, |
| itt belül. Egy fiatal halott nő melle |
| holdasodott elém az alkonyatban |
| s helyette most csak tömör és céda akácfürtöket látok. |
|
|
|