Májusi végrendelet

Mindig a tömött, májusi felhőket szerettem: hát megérdemelnék majd a halálomkor is egy kis esőt. Eláznának a koszorúim, el az aranyírásos szalagok sora. Beverne a zápor a szemetekbe is, mint nyitva felejtett ablakok könyöklő deszkájára. Csuromvíz lenne az arcotok, homlokotok, csuromvizes a válltöméstek és míg szárítkoznátok hosszan hazafelé a gesztenyés úton, én párolognék belőletek bevádolt, hazátlan életemmel, föl, föl a májusi magasságba.