Mint ágbogas páfrányokét

Megjött a tavasz, újra megjött. Korhadt ágakat tördelek le a diófáról. Nagyot dörrennek egymás után, mint a pisztolylövés. Megjött a tavasz, újra megjött, húsvéti méhekkel érkezett, április kéjenceivel – Sarkáig tárva az aranykapu, bújjon át, aki átfér. Tanuljatok új nyelvet, hullámzóbb sóhajokat, üzengetik sorban a régi költők, hisz minden kinyíló ablak: szája egy boldog versnek. S a temetői füst is égig fölérő, hosszú mondat, száll, száll belőlünk töredelemmel s mégis karcsún: legszebb halottainkat kérjük: bocsássák meg, hogy élünk. Megjött a tavasz, újra megjött; háborús hírek bokáznak mögötte sarkantyúsan, mint gólyalábú csontvázak brazíliai karneválon. Vér, vér a vérnarancs-erdők alján, repülők szeme alatt s a szaharai porban, vér, vér a hadseregeket szülő anyák ruganyos ágya körül. Megjött a tavasz, újra megjött. A korán föltámadt lepkék közül halálfejes újságok csaptak le ránk is, de mi már réges-régen elfelejtettünk félni. Történjék bármi: ez az évszak már történik velünk: bennem egy virágos erdő lenyomatát őrzi a föld majd, mint ágbogas páfrányokét a borostyánkő.