A testet átfújó szélben

Ő volt? Ő volt? Ő lehetett? Ő lehetett?Ő volt? Ő járt itt újra a somvörös erdők vendégeként? Tálalva van az őszben több személyre s a párás dombszéleken ott maradt ujjlenyomat másé is lehet; másé a kibillent cipősarok hege a gyertyánok alatt s az északnak röpülő sötét szempillák fönt, fönt magasan – A mohába fulladt köhögés is mintha másé volna, másé a völgyet elzáró könyök bársonyos háromszöge – A testet átfújó szélben nekem ő jelenik meg mégis, tömérdek, éjféli hajával ő jelenik meg és ő fogyatkozik; a fáknak támaszkodó agancsos bokrokon is az ő ruhái s a térd, a has, a suhanó lábak távolodásában is az ő neszezése. Elszegényedő életemnek táplálékot télire ő gyűjt, jövő-menő, osonó lidérc, nőnemű, nőnemű, tűznemű, tűznemű,nőnemű, szélnemű, egy folyó elfektetett furulyáján játszik nekem.