Senkid, barátod
Lengyelország: villámsújtotta Krisztus-szobor, |
s legyek csókolgatják a csontodat újra. |
|
|
mintha egy büdös kamrában feküdnék én is letaglózva |
|
Lehetnék Rákóczi kis úrfid, lovatlanul, |
|
templomaid falát támasztó diák, |
hársfaillatú katona, aki most ér csak haza |
|
egy hosszúra nyúló háborúból, |
halottai a földben, ruha nélkül, |
s fölötte fecskék, bódult bogarak |
és romvárosok égre vágódó füst-kalapja – |
de hát kid vagyok, nagyhitű, sápadt ország? |
|
Senkid, barátod, csalános magyar, |
|
ki címeres utcáidon lődörög áfonyaízű délben |
szeretőt keres magának lányaid közül, |
tombolni veled levél- és sugár-zenére, |
tűrni a poshadt cékla szagát órákon át |
a legvadabb reményért sorban állva. |
|
|
|