Elmaradt lázálom

Ülök a napon,   melegszem, mint a kövek   csúzos, goromba tél után.   Bokámnál apró szél mozdul a fűben, talán a te lélegzeted odalentről. Azt mondják, sokat sirattalak hónapokig.   Lehet; én magamra nem emlékszem.   Két oldalamon éjszakák feketedtek   s fölágaskodó lovak vérhabos szájjal, mint amikor közibük vág a gránát. És vonatok és városok és fejjel   lefelé zuhanó varjúcsapat   és ugráló, égő roncsok Amerika   éjfélutáni országútjain, ahol álomközbeni karambolra vártam. Hívtalak: gyere, van föltámadás   őrületemben, a fájdalomnál   nagyobb fájdalomban: röpül   a leszakadt fej, a kar feléd és szemeink újra találkoznak – – Ülök a napon,   melegszem, mint a kövek.   Elmaradt téli lázálom sír föl a csontjaimban.   Bokámnál apró szél mozdul a fűben, talán a te lélegzeted odalentről.