Tízéves évfordulónkra

K. É.-nak Hittem benned, pedig a kezed üres volt. Hittem benned, pedig ahová ős-asszony-hajaddal bevonultál, összerezzentek még a nők is: lerakták hosszú cigarettájukat a hamutartóba s a te lábaiddal lépkedtek tovább. Valami mindig járt veled a telivér éjszakákból, valami mindig járt mögötted a teremtésből: a város mandulaízű volt, ahol otthagytad lélegzeted. Egy öreg iszákos nyakamba borult egyszer az ecetfa-szagú Lujza utcán és sírva mondogatta: nincsenek már ilyen nők, kérem, kivesztek, mint a selymes nagyvadak a Kárpátokból, nem kísérik haza az embert esőben, csúszós hóban, gyújtson gyertyát ezért a nőért minden este, egy szál gyufát én is meggyújtok érte, ámen.