Európai nyár

Fény, Fény, fény, fény,Fény, napok óta. Tomboló nyár, amerre járok. Égő szalmakazlak emléke a szememben, pokoltűzön piruló Róma, lángvörös pápák,   tikkadt szobor-királyok. Európa: földre lehajló napraforgó, körberöpüli sárgán egy darázs, gótikus csipkék torlódnak meg a láthatáron, háborús sebeket összerántó timsó dombjai: föl-fölszikrázó, kristályos gyász maradéka a vetkőztető városok fölött. Kemence-száj lehel rám Nyugat felől, beton-száj Kelet felől. Villámló drótok sütnek,   dísztárcsák,   tükrök,   áthevült küllők s belülről is mintha csontba ágyazott platina-eszmék égetnének: fulladok, menekülök föl, észak felé, Finnország árnyas zugaiba, hol víz énekel a vízben   magára hagyva hosszan,   erdő áll erdő mögött,   a Nap mögött ott áll a Hold s a Hold mögül hangos szívdobogásomat hallják a vadak.