Aszályos, bibliai év

Kiülök az ablakba, délután van.   A tegnapi még? Vagy már a   holnaputáni délután? Bokor lüktet a fal tövében,   akár a gyíktorok. Gyűrött, sárga mezőkre látok a   dombokon túl: aszályos, bibliai év napórája jár körbe a tájon   egykedvűen, némán nyúlik meg minden árnyék, némán nyúlik meg, mint a holtak keze. Szikár fácánok lépegetnek a hantok fölött.   Megállnak,   fölsikoltanak,   mintha fatojás koppanna ki belőlük a repecskes földre. Véreres szemük idelátszik. És kidudorodó pupillájukon ott látszom   én is: bukdácsolva visznek   a csörgő gazban, mintha kicsinyített üveghintóban ülnék, körös-körül mácsonyás nyár s megrepedezett, pangó kutak. Féregnek való idő, sutyorásszák a sejtelmesek. Por tömi el a torkot, a fület, a fák eleven levelét por húzza le. Szomjan haldoklik a szó a szájban, a celofán-ropogású levegőben.